Mint azt közületek néhányan már tudják, épp a Szent Jakab zarándokutat tűztem ki célnak, illetve azt, hogy kerákpárral végigmegyek rajta, 10 nap alatt.
A Szent Jakab zarándokút, ismertebb nevén az El Camino bizonyára sokaknak ismerős. Ősrégi zarándokút, Spanyolországon keresztül, amely Santiago de Compostela-ba vezet. Idén úgy döntöttem, lefoglalom a repülőjegyet és megteszem a közel 800 km-t, kerékpárral.
Szerző: Leo Babauta
"Ép testben ép lélek", hangzik az ismert mondás. Chong An Sunim zen tanító, a Gym City-ben tartott előadás-sorozatában teljesen más szintre emeli ezt a közmondást, és részletesen beszél a tudat és a test kapcsolatáról.
Játékhalmok, száradó babaruhák, spenót- és paradicsomszósz-foltos konyharuha, színes szivacs-szőnyeg, kis takarók, textilpelenkák itt-ott a lakásban, halmozódó mosatlan, még össze nem szerelt etetőszék, aminek a lábai égnek merednek egy szatyorból kiállva. Nagyjából így néz ki a mi lakásunk. A rendetlenséget pedig már nem is említem, mert milyen minimalista blogger az, akinek rendetlenség van a lakásában? A válaszom: kisgyerekes.
A Hétköznapi Zarándok blog egyik vendégbejegyzését olvasod. - amennyiben úgy érzed te is hozzájárulnál az oldal tartalmának építéséhez, hasznos és egyedi tartalmad van, amit szeretnél megosztani a többiekkel, akkor lépj kapcsolatba velünk!
A Nap mindig, szüntelenül sugározza tündöklő sugarait, és fénye mindenhova elér. A Nap adja az energiát minden élőlénynek a Földön, és nélküle sötétségbe borulna a világ.
Azért lett a cég neve BrightSide, mert azt a küldetést tűztem ki célul, hogy ahol megjelenik az életmódváltó program, az ott, világosságot, fejlődést, és bőséget teremtsen.
Batka Bettina vagyok, a BrightSide megálmodója, és megalapítója.
Mindig is kerestem önmagam, és azt, hogy valójában ki vagyok, mit szeretnék, mitől leszek boldog az életemben. Ehhez a kereséshez nagyon sok spirituális, önismereti, pszichológiai, motivációs könyvet elolvastam, és jártam előadásokra, tréningekre, tanfolyamra, illetve online filmek, videók nézésével is bővítettem a tudásomat. A tőlem telhető legtöbbet mindig megtettem, ahhoz, hogy a kíváncsiságomat kielégítsem, de valahogy mindig új kérdőjelek jöttek az életembe, amik boncolgatására sem időm sem pénzem nem volt, főleg, a kettő együtt szinte soha nem jelent meg.
Pár napja kaptam egy kérdést, amelyre fogalmam sem volt, milyen választ adjak. Főleg azért, mert olyan embertől érkezett, akitől sosem vártam volna. Olyan típusú ember ő, aki nem kérdez, hanem akitől kérdeznek. Éppen ezért, nem éreztem jogosultnak magam arra, hogy válaszoljak, főleg azért, mert nem is volt épkézláb válaszom, csak semmitmondó kliséket tudtam volna előkaparni. Helyette mélyebben beleástam magam a témába és ezen a bejegyzésen keresztül válaszolok.