Magyarországon? Most szórakozol?
Nem. Teljesen komoly vagyok. Ha nem tartod lehetségesnek, nem kell tovább olvasnod.
Magyarországon? Most szórakozol?
Nem. Teljesen komoly vagyok. Ha nem tartod lehetségesnek, nem kell tovább olvasnod.
Egyes kapcsolatok különösen károsak. Hovatovább, mérgezőek. Gyakran kényelmi szempontok alapján választunk magunknak párt, figyelmen kívül hagyva az olyan fontos jellemzőket mint a másik fél érzelmi intelligenciája vagy támogatásának igazi mértéke, a rendíthetetlen bizalom megléte illetve a képesség egymás jobbá tételére, ösztönzésére.
“A zen nem vallás és nem filozófiai iskola, mert nem egy teória, sőt a hangsúly éppen az életre esik. A zen tanítása, az éppen a minél tágasabb és minél szabadabb.”
– Hamvas Béla
Taigen Shodo Harada Roshi - bevezetés a ZEN meditációba, magyar felirattal
Taigen Shodo Roshi - nevének jelentése Nagy Törvény Igaz út mester - 22 éves korában lett zen szerzetes, majd 20 év zen szerzetesi és mesteri képzés után lett mesteri rangra emelve. Az okayamai Sogenji kolostor apátja és vezető zen mestere. Számos országban alapítottak már tanítványai OneDropZendo csoportokat. Elvonulásaira többek közt Amerikában a már kiképzett mesterek is járnak, útmutatást kérve a mestertől.
A Zen tanítás a buddhizmushoz kötődik, viszont ez nem jelenti azt, hogy csak a buddhisták gyakorolhatják a zazent. A zen gyakorlójának nem feltétlenül kell hinnie Buddhában. Nem is kell vallásosnak lennie. A zen felfogása szerint Buddha egy személy, aki mindössze megmutatott egy gyakorlati utat a nyugtalanság megszüntetéséhez és ahhoz, hogyan tudunk lehatolni legvégső gyökereinkig, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában. Valójában.
A zen egy út. Egy út, amelyen keresztül megszabadulunk attól a zűrzavartól, amely agyunkban folyamatosan kavarog. A nyugatlanságtól, ami tudatunkat terheli. Egy út, amelyen keresztül elindulhatunk egy mélyebb tudásig, odáig, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, honnan jöttünk és hová tartunk. A zen gyakorlata során, tudatunk lecsendesítése révén, a zűrzavaros gondolatok megszűnésével választ kapunk a ezekre a kérdésekre, bár ez olyan tapasztalati válasz lesz, amelyet nem foglalhatunk szavakba.
A zen nem az egyetlen út. Viszont az egyik járható út. Nem mindenkinek való, mivel különböző személyek vagyunk, különböző tulajdonságokkal, különböző hozzáállással így tehát másként juthatunk el a nyugtalanság megszűntetéséhez és ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához, – és ahogyan azt említettük, a zen ezek közül az egyik út.
A zen alapja maga a gyakorlat, a zazen. A beszéd és teória nem elegendő. Elkezdeni a gyakorlást. Ez a fontos. A zen azoknak az útja, akik fel akarják számolni magukban a nyugtalanságot és a zűrzavart, akik készek arra, hogy ne csak beszéljenek és megelégedjenek a kész válaszokkal, hanem maguk keressék meg azokat. Azoknak az útja, akik mernek kérdezni.
Kyotoban, a Ryoan-ji templom egyik kőből készült kútján ez az ősi felirat díszeleg: "ware tada siru taru". Ez egy Zen közmondás, amelyet számos formában lefordíthatunk, mégis legpontosabban így lehetne megfogalmazni: Már minden a tiéd, amire szükséged van.
Ez egy remek módja annak, ahogyan az életre tekinthetünk.
Miközben ezt a cikket olvasod, tarts egy perc szünetet, itt és most és gondolkodj el a következőn: több mint valószínű, hogy elegendő étel van a hűtőben, megfelelő mennyiségű ruha van a szekrényeidben, van egy tető a fejed felett (melléfogok most csúnyán, ha éppen piknikezel) és minden más alapvető szükségleted ki van elégítve. Nagyrészt minden rendben van, nincs azonnali szükséged valamire. Már minden a tiéd, amire szükséged van.
És mégsem így tekintünk a világra ... elégedetlenek vagyunk, több kényelemre, szeretetre, tudásra, biztosítékra, visszaigazolásra, több élelemre, szórákozásra és több tulajdonra vágyunk. Mindenki ilyen. Az alapvető emberi természetünk egyik alapköve ez, ami egyben jó és rossz. Arra sarkall, hogy ne elégedj meg a jelenlegi helyzeteddel és fejlődj. Mindazonáltal, örökké elégedetlenné is tesz. Kevés alkalommal ragadjuk meg az alkalmat, hogy realizálódjon bennünk: elég az, amim van.
Ha eszünkbe jut ez az apróság, köszönetet mondhatunk azért, amink van. Értékelni fogjuk a szépet, értékelni fogjuk a jelen pillanatot. Nem kötelező alapértelmezettnek és teljesen normálisnak tartani, hogy élsz. Itt és most. Mondj érte köszönetet. Értékeld.
Tehát a kérdés az, hogyan tudnánk beépíteni a tudatunkba ezt a mondatot:
"Már minden a tiéd, amire szükséged van".
Javaslom, hogy legalább 2-3 dolgot tégy szokásoddá az alábbiak közül:
Kérdezd meg magadtól a nap folyamán többször is, hogy megvan-e mindened, amire valóban szükséged van. Úgy gondolom rájössz majd, hogy igen, és ez hatalmas elégedettséggel fog eltölteni.
Inspired by Zen Habits
Ma, egy esős késői délután úgy döntöttem, elmegyek bevásárolni néhány alapélelmiszert. Kifelé jövet, a táj sokkal barátságosabb képet festett, mint amikor eltüntem az üzlet sorai közt. Autómból megpillantottam a lemenő nap sugarait, ahogy azok fényes, aranyló csíkok formájában keresztülhasították a zord esőfelhőket.
A rádióban egy kellemes dal ment, ami teljesen illett a hangulathoz. A hangulat, ami arra ösztönzött, hogy a hazafelé vezető jobbkanyar helyett egyenesen balra vegyem az irányt, a lemenő nap által mélynarancs színűbe öltöztetett felhőkkel farkasszemet nézve.
El tudjátok képzelni, milyen egy Mustanggal az Egyesült Államok egyik kihalt, ám annál szélesebb útján a naplementében repeszteni, miközben a kedvenc számunk bömböl az autóban? Gyakorlatilag én pont ezt éreztem. Azzal a különbséggel, hogy nem egy Mustang, hanem egy egyszerű 14 éves autóban, Közép-Európa egyik átlagos főútján haladtam. Az érzés azonban elfeledtete velem hová tartok, miért vagyok úton, vagy hogy a finom csirkemell több mint valószínű, hogy teljesen kienged mire hazaérek.
Egyedül voltam. Azon tűnődtem, hogyan oszthatnám meg másokkal is ezt az érzést. Az egészet: az autó halk moraját amelyet elnyom az alkalomhoz illő zene és az előttem lévő napos-felhős egyenes útszakaszt. Készítsek egy képet, vezetés közben, megkockáztatva azt, hogy egy egyenruhás egyén hamar elveszi álmodozó, autókázós életérzésemet egy izmos büntetéssel? Nem. Nem ez a megoldás. Nincs megoldás.
Miért nem tudjuk élvezni az adott pillanatot, anélkül, hogy pár percen belül kényszeresen a közösségi média falára dobjuk ki pusztán halvány utánzatát annak, amit épp átéltünk? Olyan ez, amikor egy profi humorista, középszerű történetét frappánsan előadja és mindenki a hasát fogja a nevetéstől. Ott és akkor. Viszont ha másnap megpróbáljuk elmesélni az élményt a kollégánknak, több mint valószínű, hogy már közel sem lesz számára annyira humoros, amilyen az élőben volt számunkra. Így tehát a dolog majdhogynem értelmetlen.
Kényszeres, mondhatni feladatunkká vált az, hogy minden kiemelkedő (sőt néha egy teljesen átlagos étkezést is) habozás nélkül megosszunk valamelyik közösségi média felületen. Azért, mert úgy érezzük, hogy a pillanat önmagában nem elég. Szeretnénk azt megosztani valakivel. Lehetőleg minél több emberrel. De vajon számukra is ugyanolyan értéket fog ez képviselni, vagy csak megszokásból odadobnak a képünkre egy felfelé mutató hüvelykujjat?
Josh Wagner alapgondolatai, kiegészítve. "Egy írás, melyet 18 éves önmagamnak szánnék, ha újra visszamehetnék..."
Ebben a részben ez értékekről lesz szó. Három egymástól független értéket szeretnék megemlíteni, a minimalizmus tükrében. Start!
Megvetted a legújabb okostelefont. Boldog vagy. És meddig? Talán egy hétig? Aztán kijön az újabb verzió és kezdődik újból a szorongás és a vágyakozás az új modell iránt. Emberek milliói élnek ebben az ördögi körben. A fogyasztás, a birtoklás és a végtelen szükségeltek kavalkádjában, ami gyötrelmessé és boldogtalanná teszi az életünket és vidám, pofonegyszerű piacot teremt az Apple, Samsung, Audi, BMW és egyéb hatalmas cégek zsebének. Mert venni, birtokolni mindenki akar. Lényegtelen mennyibe kerül, lényegtelen hogy hosszútávon boldogtalanságot okoz. Kell, kell, kell. Most.