"Összeállítottunk egy hegyet. A szükségeltek hegyét.
Folyamatosan vásárolunk majd eldobunk, vásárolunk, eldobunk.
A saját életünket rongáljuk meg ezzel.
Amikor én megveszek valamit, vagy te megveszel valamit ... nem pénzzel fizetünk.
Azzal az idővel fieztünk, amelyet az adott összeg megkeresésére fordítottunk.
A különbség az, hogy az időt nem tudjuk visszavásárolni."
A következő sorokban a kedves olvasóim lehetnek a vitapartnereim. Ugyanis megpróbálkozom azzal, hogy bebizonyítsam, a vita nem egy negatív dolog. Már itt leszögezném, hogy a vita nem egyenlő a veszekedéssel. Utóbbinál már nem érvényesülhet a vélemény igazolása.
A napokban egy igencsak aktuális témában "estünk egymásnak" párommal, melynek eredménye egy több órás vita lett, ahol indulatok érvek és vélemények kavalkádja tört felszínre, melynek célja természetesen a másik meggyőzése volt. Miután sakk-matt szituációba hoztam kedves barátnőmet, elkezdett "fájni a feje" és a vita értelmetlenségéről kezdett el panaszkodni nekem. Amin elgondolkodtam, és újabb témakör fogalmazódott meg bennem ami vitaalap gyanús volt, ezért mivel tiszteletben tartottam a szörnyű fejfájást, már nem hoztam elő, de azért pár gondolatot megosztottam vele, ami akkor megfogalmazódott bennem.
Az életben sokszor kerülünk olyan emberek közé, akikkel nem azonos az érdeklődési körünk, intelligencia szintünk, nem azonosak a szokásaink és nem azonos az életstílusunk. Mindegyik tényező potenciális vita forrása, viszont itt észrevehetjük azt, hogy a vita gyakorlatilag értelmetlenné válik abban a pillanatban, amikor vitapartnerünk intelligencia szintje nagyban eltér. Nem fogunk tudni megfelelő érveket felsorakoztatni, mivel a partner nem fogja őket érteni és nem tud érdemben ugyanazon a szinten reagálni, vagy éppen sokkal kifinomultabb képet lát az adott vitapartner a témában és számunkra "magas" információkat oszt meg velünk, olyan szinten, ahová mi nem érünk fel. Ezt gyakran észrevesszük, de sokszor a büszkeségünk eltakarja. Viszont észre fogjuk venni, hogy a vita el fog csendesülni.
Így tehát felvázoltam társamnak, hogy értékelni kellene azt, hogy olyan személyt talált, aki érti mit akar mondani, tud reagálni rá, közeli szinten gondolkodik vele, mégis eltérő véleménnyel rendelkezik. Ugyanis bármilyen meglepő, az életben kevés olyan emberrel lesz dolgunk, akivel igazán hosszú órákat tudunk eltölteni tartalmas beszélgetésekkel, még akkor is, ha ez vita formájában történik. Megtalálni a megfelelő vitapartnert nem feltétlenül egyszerű.
Jelen esetben életem egyik olyan szakaszában vagyok, amikor körülöttem olyan emberek fordulnak meg, akikkel sajnálatos módon nem tudok megvitatni olyan témaköröket, amelyek engem foglalkoztatnak, amelyekről meghallgatnék akár szubjektív akár objektív véleményt. Szívesen hallgatom meg más, hozzám hasonló személy eltérő véleményét is, mert lehetőséget ad rá, hogy más szögből tekintsem az adott témát. Tudatunk hajlamos egy nagyon-nagyon beszűkült üzemmódban működni, ha nem pallérozzunk, ha nem támadjuk meg állandó módon új információkkal új nézetekkel és ha nem találkozunk nézetbeli különbségekkel. Butulunk.
Összesen két ember van jelen pillanatban, akiknek érvei, tanácsai, nézete az enyémhez hasonló és mindkettőt nagyon-nagyon értékesnek tartom az életemben.
Párom, fenti gondolataim rövid összegzését meghallgatva, még mindig migrént imitálva elmondta, hogy most jelen pillanatban inkább idegesítettem és valahogy nem tudta értékelni ezt a "haszontalan vitát".
Amikor egy hosszú vita közepén találod magad, élvezd. Mit gondolsz miért léteznek vitakörök? A viták megtanítanak bennünket érvelni, kihívások elé állítanak, új nézőpontokat adhatnak és megtanítanak arra, hogy gyorsan és megfelelő érvekkel támaszd alá a mondanivalódat. Ha vita közben ez eszedbe jut, olyan magabiztosságot és mentális egyensúlyt találsz, hogy érveid lesöprik a székből a vitapartnert és elkeseredésükben maximum annyit vágnak majd a fejedhez: "Hagyjuk mert nagyon fáradt vagyok és nagyon fáj a fejem"
Számtalan meghatározást találhatnánk arra, hogy mi a hála. Azzal kezdtem ezt a bejegyzést, hogy a keresőmotor segítségét kértem és meghatározást akartam keresni a hálára. Arra az eredményre jutottam, hogy ennek semmi értelme. Az egyedi mondandó az egyetlen számomra értékelhető tartalom. A hála általában akkor tör ránk, amikor felfedezzük azt, hogy amilyen helyzetben jelen pillanatban vagyunk, az köszönetet érdemel. Megérdemli azt, hogy áldozzunk néhány percet vagy másodpercet arra, hogy megfogalmazzunk magunkban egy köszönetet valamiért. Ez a saját meghatározásom és szabadon lehet vele vitatkozni, de ami a lényeg:
Nem véletlen, hogy a fentiekben a "tör ránk" kifejezést használtam. A hála általában véletlenül, egy esemény következményeként fogalmazódik meg bennünk. Megpillantunk egy hajléktalant és groteszk módon sokunkban nem a sajnálat, vagy nem csak a sajnálat érzése uralkodik el, hanem a hála is ott motoszkál a fejünkben.
Amit határozottan megtanultam és tapasztaltam eddigi életem során és amit meg szeretnék osztani az a következő: A hála nem csak váratlanul egy esemény, egy kép, egy hang egy élmény hatására kell megfogalmazódjon bennünk. A hálát aktív meditációs gyakorlatként kell alkalmaznunk minden egyes nap.
Amint elsajátítjuk a hála tudatos megfogalmazását egy határozott lépést tettünk annak érdekében, hogy hétköznapjainkat jobban értékeljük, hogy elégedettebbek legyünk. Ez nem feltételezés ez egy határozott állítás és ehhez nincs szükségem a keresőmotorra.
Hálás vagyok, hogy hajnali három órakor, a teraszon, a sólámpám és a laptopom fényénél ezeket a sorokat megoszthatom. Hallom, ahogyan a háttérben a kellemes nyári szél a fák lombjait süvíti és ezen kívül nem hallok mást. Hálás vagyok, mert zavartalanul írhatom ezeket a szavakat. Hálás vagyok mert miután úgy érzem, mindent megosztottam ebben a témában, egy kényelmes ágy vár.
A napomat tekintve, hálás vagyok azért, mert ki tudom fizetni az autóm szervízelési díját, ami a mai (bocsánat tegnapi) nap első óráiban úgy döntött, amíg nem foglalkozom vele, addig ő sem hajlandó kiszolgálni engem. Jut eszembe, hálás vagyok, hogy van egy autóm, ami megkönnyíti az életem.
Nézzük meg a fenti sorokat. Jól nézzük meg. Ha kivonjuk a hálát a képletből, úgy is meg lehet fogalmazni a fentieket, hogy munka után, az éjjeli órákban még nem tudok aludni, mert a gondolataimat próbálom meg leírni, miközben még most is meglehetősen meleg van és nyomasztó csend.
Hovatovább az autóm is elromlott és igazán intenzív problémákat véltek felfedezni ezzel kapcsolatban a szerelők, amelyek nem egy fagylalt árába fognak kerülni. Régi az autó, le kellene már cserélni.
Az utóbbi gondolkodásmódot viszont határozottan elutasítom. Tehát le is zárnám ezeket a sorokat azzal, hogy tanuljunk meg hálát adni, minden nap, tudatosan, azért amink van. Ez hosszú távon mély elégedettséggel fog eltölteni minket és sokkal pozitívabban tudjuk szemlélni a velünk történt apróbb vagy nagyobb kellemetlenségeket.
Ez az első "lecke" amit közösen meg kell tanulnunk. A hála kifejezése tudatos és nem csak spontán módon.
A reggeli kávéd mellett vagy este, lefekvés előtt sorold fel azokat a dolgokat magadban, amelyekért igazán hálás vagy. Az egészségedért, a családodért, a barátaidért, az otthonodért, a sikereidért. Sorold fel a legfontosabbakat vagy azokat, amelyek abban az adott pár percben eszedbe jutnak.
Igen, rólad.
Miért? Mert ha ezt a blogot olvasod, akkor érted, hogy mit szeretnék elérni. Veled közösen. Érted, hogy a napok, amelyeken az átlag emberek szó szerint keresztül kínlódják magukat, valójában sokkal többet érnek, mint amennyit látunk, érzünk és tapasztalunk belőle.
Tanuljuk meg közösen értékelni a hétköznapokat. A bejegyzéseimben segítséget nyújtok ahhoz, hogy ahogyan én, te is megtapasztalhasd milyen az, amikor élvezed a hétköznapokat!
