Utolsó nap a Caminón

2017. december 01. 21:59 - Dobován Norbert

A Camino utolsó napjára úgy tekintettem mint életem egy fejezetének a végére. Mindössze tíz nap volt, de mégis annyira intenzív és annyira más, mint a hétköznapi élet. Fájó térdeim emlékeztettek rá, hogy ez az út nem mindig volt móka és kacagás, mégis, mint mikor egy nagyon jó könyv utolsó oldalához érsz, szomorúság tör rád, mert nem folytatódik tovább a történet. 

Holnap már nem fogok újra kerékpárra ülni és nem megyek tovább. A repülőjegyen hamísítatlanul ott szerepel a hazaút dátuma, itt már meg vagyok kötve, az utazásnak nemsokára vége. Hozzávetőlegesen 50 kilométert hagytunk az utolsó napra, ami nagyon lazának mondható az előző távokhoz képest.  

utolso_nap_camino1.jpg

Az út mágnesként vonz

Néhány embertől hallottam, hogy az utolsó szakaszban Santiago már mágnesként vonz. Feltételeztem, hogy ezt arra értik, hogy már érzik, közel a cél. Nos, nem arra értik. Az utolsó nap, annak ellenére, hogy szintén tartogatott nehézségeket már teljesen más tapasztalat volt. Észre sem vettem, hogy tekerek. Mintha a bringa össze lett volna kötve a Szent Jakab-katedrálissal, és egy csapat ember húzná a kötelet, csak azért, hogy én közelebb és közelebb jussak. 

Talán ez is egy üzenet volt az úttól... (furcsa, hogy ÉN ilyeneket írok, de igen, olyan érzésem volt mintha az út néha beszélne velem). 

"Ez a nap már csak formalitás. Megcsináltad. A legnehezebb részeken túl vagy. Most először, teljesen megkönnyítem neked. Azért, hogy legyen egy ilyen nap is. Azért, mert megcsináltad." 

Valóban ez volt az egyedüli könnyűnek nevezhető nap és valóban élveztem. Jó volt látni azt is, hogy számos zarándok párjával kézenfogva ballag az utolsó kilométereken. Ez azt jelentette, hogy megcsinálták és még együtt vannak. Higgyétek el, ez nagy szó. Azt mondják, azok a párok akik együtt teszik meg a Camino-t, örökre együtt maradnak. Ha ez nem is igaz ilyen formában, az biztos, hogy ez annak a jele, hogy a legrosszabb formájukban is el tudják viselni egymást. 

Santiago utcáin

Mire észbe kaptam, már a város utcáin jártunk. Sajnáltam, hogy nem botlottunk bele egy Santiago-t hirdető táblába, de valahol, a várost megkerülve, mellékutakon jutottunk el a város egyik részébe, ahol a kiszemelt Alberguénk helyezkedett el.

Köszönet

Pár perc múlva, már megpillantottam a katedrális tornyait is, amit nehéz nem észrevenni. Itt voltunk. 10 nap folyamatos tekerés után: a célban. Nem mondhatnám, hogy hatalmas öröm vagy szomorúság vett erőt rajtam. A katarzis elmaradt, helyette elégedettséget és hálát éreztem. Hálát azért, mert SEMMI és tényleg SEMMI baj nem történt a tíz nap során. Valaki vagy valami vigyázott ránk. Számos olyan szituáció adódott az út során, amiből, visszatekintve, komoly balesetek származhattak volna, de mindig megúsztuk. Hihetetlen. Mégis itt vagyunk, egyben, egészségesen, jónéhány kilóval könnyebben.  

santiago_de_compostela_we_did_it.jpg

(Megcsináltuk...)

Compostela - ugye tudod, hogy még nincs vége...?

A zarándokirodában, a katedrális mellett kivettük a Compostelát, azt a hivatalos dokumentumot, amely - a zarándokútlevélben lévő pecsétek alapján - bizonyítja, hogy megtettük az utat. Egy szimbolikus elismerés, amit nagyon jó érzés megkapni, akkor is, ha 45 percet kell sorban állni, hogy hozzájussunk. Egy kedves alkalmazott állította ki a latin nyelven íródott papírt. Másoktól kérdezgetni szokták, hogy milyen indíttatásból veselkedett neki az útnak és egyéb dolgokat. A hölgy nekem mosolyogva csak ennyit mondott: "Ugye tudod, hogy ezzel még nincs vége?"

compostela_y_credencial_norbert_dobovan.jpg

(Compostela és a zarándokútlevél) 

Mondtam neki, hogy ha arra céloz, hogy még egyszer meg fogom tenni az utat, nem téved. Tervben van, gyalog. Nem erre értette, de azt hiszem, tudom mire. Így elbúcsúztunk és odaengedtem a következő zarándokot, hogy átvehesse elismervényét. 

Milongas

Úgy döntöttünk, hogy megérdemlünk egy elit helyet, az utolsó nap margójára. A Milongas étteremre esett a választásunk, amely nem okozott csalódást. Kedves kiszolgálás, nagyon finom ételek, még finomabb italok. 

entrada-del-milongas.jpg

dscn9134.JPG

(A spanyol borokat egyszerűen nem lehet megunni - nem találtunk rosszat)

Zarándokmise

Másnap az út egyik legfontosabb része következett. A zarándok "tiszteletére" rendezett szentmise. Spanyol nyelven zajlott, de szerintem nem is ez a lényeg. Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan, a zarándokok nagy részének remek alkalom volt ez a reflektálásra. Arra, hogy újra átélje azokat a napokat, amelyeket maga mögött tud és még egyszer, szívből köszönetet mondjon, ahogy azt én is tettem.  

 

Azért, mert az élet megadta a lehetőséget, az erőt és a kitartást ahhoz, hogy itt legyek, ezen a Szentmisén. Ahhoz, hogy megtegyek egy olyan utat, ami nem mindenkinek adatik meg. A hála nagyon gyenge szó arra, amit a mise perceiben éreztem.   

Összefoglaló videó az útról: 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapizarandok.blog.hu/api/trackback/id/tr6613409937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.