Elbuktam a minimalista kihíváson - mire jöttem rá közben?

2017. október 22. 18:41 - Dobován Norbert

Ahogyan azt sokan tudjátok, októberben elndult a MinsGame, a minimalista játék, amelynek végén 495 db tárgytól szabadul meg az, aki végig kitart a játékban.

Egy nagyszerű kezdeményezésnek tartottam és mivel felkértek rá, ezért a Hétköznapi Zarándok bloggal a háttérben én is belekezdtem. Elfogadtam a kihívást, mi szerint napról-napról napra egyre több tárgytól fogok megszabadulni. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, ugyanis az évek során sikerült megszabadulni a feleslegtől és olyan otthont teremteni, amiben csak a fontos dolgok vannak jelen és ahol jól érzem magam. 

minimalista_lakasom1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ave Fenix - albergue egy másik dimenzióban

2017. október 18. 23:08 - Dobován Norbert

hetedik nap az El Caminón

7. nap Astorga - Villafranca del Bierzo

Reggel van. mikor megébredtem, nem tudtam hol vagyok. Mi ez? Templom? Kolostor? Hol is vagyok éppen? A hetedik napon már a hetedik szálláson voltam és reggel elvesztettem a fonalat. Majd 1-2 perc múlva beugrott. Astorgában vagyok, a furcsa és hatalmas kőépületben, amely San Javier névre hallgat.

Éhes vagyok. A többiek már javában pakolásztak, természetesen a sötétben, hogy ne zavarják a még alvó zarándokokat. Ez persze sosem sikerült. Csörgő-zörgő műanyag zacskók, kislábujjak amelyek a sötétben az ágy szélében landoltak,  méghozzá nagy sebességgel, amelyet csendes de annál indulatosabb "Fuck*#n'...sh*t.." mondat kísért.  

Lekászálódtam az ágyról, majd követtem a csendben pakolászók példáját. Én csak a fejemet ütöttem be az ágy sarkába, ami elég volt ahhoz hogy az alattam fekvő zarándok is megébredjen és elkezdjen pakolni. Így már mindenki fent volt, fel lehetett kapcsolni a villanyt. 

albergue_san_javier.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Miért ragaszkodunk annyira a tárgyainkhoz? - TED Talk

2017. október 15. 22:03 - Dobován Norbert

Ted Talk: Miért ragaszkodunk annyira a tárgyainkhoz? - TED Talk

Amikor látta, milyen vad dühvel reagálnak a kisbabák, ha valaki elveszi tőlük valamelyik tárgyukat, a gyermekpszichológia atyja, Jean Piaget az emberi természet egyik alapvető jellegzetességére figyelt fel.  A birtoklás érzése hihetetlenül hamar kialakul az emberben. 

Tovább
Szólj hozzá!

Astorga és Humor Herold

2017. október 11. 17:46 - Dobován Norbert

hatodik nap az El Caminón

La Torre albergue - reggel van 

Hatodik nap. Szokásunkhoz hűen, ma is utolsóként ébredtünk meg. Zarándoktársaink már vagy úton voltak vagy reggeliztek. Kivétel volt az a brazil srác, aki előző nap annyira bőbeszédű volt. Ő egy széken ült, felöltözve és csak nézett maga elé. Megkérdeztem, hogy "Everything alright, pal?" - Mire csak bólogatott. Nem ugyanaz az ember ült ott reggel, mint tegnap este. Talán ő is nehezen ébredő típus - gondoltam. Minden esetre, mikor mi kimentünk az étkező részbe, ő felállt, elcammogott felvenni a hátizsákját majd szó nélkül útnak indult.  

A reggeli mindenhol ugyanolyan szegényes volt. Nem volt kivétel ez alól a La Torre sem. Amíg a vacsora három fogásos Isten ajándéka volt, addig a reggeli, mondhatni mindenhol viccesnek minősült. Napi kb. 3-4 ezer kalóriát égettünk el és lekvároskenyérrel indítjuk a reggelt? Na ne már. Pedig de.  

reggeli_la_torre.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Az út, ahol minden és mindenki eszedbe jut

2017. október 08. 16:57 - Dobován Norbert

ötödik nap az El Caminón

És mondd, miért nem tudtad befejezni a Caminót? Leestem az ágyról...

Az ötödik nap reggelén kialvatlanul és fáradtan ébredtem. Az emeletes ágy, amelyiknek nem volt oldalkerete nem biztosított nyugodt alvást. Álmomban is arra koncentráltam, hogy ne forgolódjak túl sokat. Hogy nézne ki, ha megkérdeznék tőlem, hogy miért nem tudtam befejezni a Caminót, és a válasz az lenne: leestem az ágyról? Ezen nevettünk sokat  később Danival, amikor a nem túl biztonságos ágyakat emlegettük.

5_nap_camino.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A Máltai Szeretetszolgálat segítő keze

2017. október 05. 00:06 - Dobován Norbert

Negyedik nap az El Caminón

A negyedik napon kipihenten ébredtem, már vártam, hogy újra bringára ülhessek. Jól éreztem magam, és az sem vette el a kedvem, hogy a 3 eurós reggelivel immár 23 eurót hagytam az agési alberguében. Nem sajnáltam ezt a pénzt, mert a kiszolgálás és a hely is fantasztikus volt, ahogyan az ételek is. A reggeli azért szegényesnek bizonyult, de az igazi zarándok nem panaszkodik, csak hálát ad - gondoltam.

4_nap_camino.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A legkedvesebb hospitalera

2017. szeptember 28. 21:56 - Dobován Norbert

harmadik nap az El Caminón

3. nap - Santo Domingo de la Calzada - Agés

 

*hospitalera/hospitalero = zarándokfogadó

Korán ébredtünk és reggeliztünk

A harmadik napon, szokásunkhoz hűen időben ébredtünk, ami azt jelenti, hogy már csak mi voltunk a szobában, meg a hölgy, akinek arca arról árulkodott, hogy takarítani szeretne, de valakitől nem tud. Nem is volt pedig olyan késő, fél kilenc környékén már a kerékpároka akasztottuk a csomagokat, majd elfogyasztottuk a szegényes zarándok mércével is kevés reggelinket, amit még Logrono-ban vásároltunk egy Carrefourban, és ami kimerült néhány szalámiban, sajtban valamint egy-egy zsömlében.

sto_domingo_emlekmu.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Meg kell bíznod az útban

2017. szeptember 25. 23:59 - Dobován Norbert

második nap az El Caminón

Mindenkinek megvan a saját útja

A Szent Jakab-út nem egy hétköznapi túrázás, nem csak egy zarándoklat, nem csak vándorlás egyik pontból a másikba. A Camino mindenkinek különböző és mindenkinek különleges. "Everyone has their own Camino" - mindenkinek megvan a saját útja, egyedi élményekkel. 

2_nap_camino.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Első nap az El Caminón

2017. szeptember 22. 23:05 - Dobován Norbert

magyarok, brazilok és fiesta, amikor már aludni kellene...

el_camino_kerekparral_header1.jpg


Kiindulópont: Pamplona - Célállomás: Torres del Rio

A Caminót számos kiindulópontról el lehet kezdeni. A mi választásunk a bikaviadalokról híres Pamplonára esett. Négy barátommal indultunk útnak, és a klasszikus Camino Francés-t (francia út) választottuk. Már az elején megbeszéltük, hogy nem feltétlenül kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy együtt maradjunk, a Caminót mindenki a saját tempójában tegye meg. 

(Nameg sejtettem, hogy páran gyorsabbak lesznek nálam) 

Los Arcos (lett volna) az aznapi célállomás, de az út úgy döntött, változtat a tervünkön.  

Tovább
1 komment

Az újrakezdés művészete

2017. augusztus 27. 16:25 - Dobován Norbert

Mint azt közületek néhányan már tudják, épp a Szent Jakab zarándokutat tűztem ki célnak, illetve azt, hogy kerákpárral végigmegyek rajta, 10 nap alatt.  Itt olvashattok róla bővebben.

az_ujrakezdes_muveszte.jpg

Amikor beüt a krach...

A felkészülés intenzíven zajlott, edzések, 60-70 km-es kerékpártúrák heti szinten, edzőteremben intervallum edzés és így tovább. Egy intenzívebb 70 kilométeres túra után azonban éreztem, hogy kissé kapar a torkom. Ezt egy forró teával letudtam akkor este. Másnap azonban már arra ébredtem, hogy a torkom száraz és elképesztően fáj minden egyes nyelés. A következő napon pedig ezt köhögés és minden ilyenkor szokásos tünet következett, nem mennék bele a részletekbe. A lényeg, hogy drámaian a következő felkiáltás járt a fejemben: "Miéééért? Miééért most? Miért én?"

Tovább
3 komment

Camino de Santiago, kerékpárral - felkészülés

2017. július 16. 14:16 - Dobován Norbert

Évek óta tervben van, most megvalósulni látszik.

 A Szent Jakab zarándokút, ismertebb nevén az El Camino bizonyára sokaknak ismerős. Ősrégi zarándokút, Spanyolországon keresztül, amely Santiago de Compostela-ba vezet. Idén úgy döntöttem, lefoglalom a repülőjegyet és megteszem a közel 800 km-t, kerékpárral.

UPDATE: Az élménybeszámolót itt olvashatjátok

kerekparral_az-el_caminon.jpg

Tovább
1 komment

Minimalizmus kisbabával?

2017. április 26. 20:33 - Faragi

Játékhalmok, száradó babaruhák, spenót- és paradicsomszósz-foltos konyharuha, színes szivacs-szőnyeg, kis takarók, textilpelenkák itt-ott a lakásban, halmozódó mosatlan, még össze nem szerelt etetőszék, aminek a lábai égnek merednek egy szatyorból kiállva. Nagyjából így néz ki a mi lakásunk. A rendetlenséget pedig már nem is említem, mert milyen minimalista blogger az, akinek rendetlenség van a lakásában? A válaszom: kisgyerekes.

minimalizmus_kisbabaval1.jpg

Faragó Ági, a szimplan.hu bloggerének írása.

Tovább
2 komment

Bright Side - a te életmódváltó programod

2017. április 24. 22:59 - Dobován Norbert

A Hétköznapi Zarándok blog egyik vendégbejegyzését olvasod. - amennyiben úgy érzed te is hozzájárulnál az oldal tartalmának építéséhez, hasznos és egyedi tartalmad van, amit szeretnél megosztani a többiekkel, akkor lépj kapcsolatba velünk!

A BrightSide azt jelenti: Napos Oldal

A Nap mindig, szüntelenül sugározza tündöklő sugarait, és fénye mindenhova elér. A Nap adja az energiát minden élőlénynek a Földön, és nélküle sötétségbe borulna a világ.

Azért lett a cég neve BrightSide, mert azt a küldetést tűztem ki célul, hogy ahol megjelenik az életmódváltó program, az ott, világosságot, fejlődést, és bőséget teremtsen.

Batka Bettina vagyok, a BrightSide megálmodója, és megalapítója.

Mindig is kerestem önmagam, és azt, hogy valójában ki vagyok, mit szeretnék, mitől leszek boldog az életemben. Ehhez a kereséshez nagyon sok spirituális, önismereti, pszichológiai, motivációs könyvet elolvastam, és jártam előadásokra, tréningekre, tanfolyamra, illetve online filmek, videók nézésével is bővítettem a tudásomat. A tőlem telhető legtöbbet mindig megtettem, ahhoz, hogy a kíváncsiságomat kielégítsem, de valahogy mindig új kérdőjelek jöttek az életembe, amik boncolgatására sem időm sem pénzem nem volt, főleg, a kettő együtt szinte soha nem jelent meg.

brightside_og1.jpg

Tovább
1 komment

Azoknak, akik minden motivációt elvesztettek

2017. április 22. 20:19 - Dobován Norbert

azoknak_akik_minden_motivaciot_elvesztettek_og.jpg


Kérdés, amelyre nem tudsz válaszolni

Pár napja kaptam egy kérdést, amelyre fogalmam sem volt, milyen választ adjak. Főleg azért, mert olyan embertől érkezett, akitől sosem vártam volna. Olyan típusú ember ő, aki nem kérdez, hanem akitől kérdeznek. Éppen ezért, nem éreztem jogosultnak magam arra, hogy válaszoljak, főleg azért, mert nem is volt épkézláb válaszom, csak semmitmondó kliséket tudtam volna előkaparni. Helyette mélyebben beleástam magam a témába és ezen a bejegyzésen keresztül válaszolok.

Tovább
4 komment

Te mi vagy? Felnőtt vagy nagyra nőtt gyerek?

2017. április 08. 21:17 - Dobován Norbert

"Csókolom ki tetszik engedni Pistikét játszani?" - Hányszor hangzott el ehhez hasonló mondat a szánkból gyermekkorunkban? Ebben az időszakban a felnőttek mondták meg nekünk, mit, mikor és hogyan csináljunk. Ezzel nem is volt baj. Mindaddig, amíg Pistikéből István nem lett. István viszont továbbra is arra vár, immár talán a szülei iránymutatása nélkül, hogy valaki megmondja neki: mit lehet, és mit nem. 

felnott_vagy_gyerek_nagyra_nott.jpg

Tovább
2 komment

Minimalisták értékei - neked mi ad értéket a hétköznapokban?

2017. március 27. 20:17 - Dobován Norbert

Neked mi ad értéket a hétköznapokban? 

A "szürke" hétköznapokban éljük az életünket. Nem történik minden nap valami extrém vagy különleges. Nem utazunk, nem nyaralunk, nem viszünk véghez óriási dolgokat minden egyes nap. De ott vannak az apró dolgok. A jó szokások, rituálék, értékek. Minden, ami élvezhetőbbé és jobbá teszi a hétköznapokat!

minimalistak_ertekei_2_600x314.jpg

Rákérdeztem a Minimalizmus - önkéntes egyszerűség csoportban arra, kinek mi ad értéket a hétköznapokban? Íme a legjobb válaszok: 

Tovább
1 komment

4 lépés mások megértéséhez

2017. március 15. 21:30 - Dobován Norbert

masok_megertese_og600x314.jpg

Minden idióta tud kritizálni, elítélni és panaszkodni, de a megértéshez, megbocsátáshoz és önuralomhoz karakter kell

- Dale Carnegie

Mások megértése nem egyszerű feladat. Mindenki kicsit más. Különböző szokások, viselkedésminták, hozzáállások. Amint valaki megtöri az általunk elfogadottnak vagy normálisnak karakterizált szokást, kérdőjelek merülnek fel bennünk. Többnyire így alakulnak ki a viták, a kritizálás és az ítélkezés.  

Tovább
Szólj hozzá!

Hogyan hirdesd a minimalizmust? Sehogy!

2017. március 10. 21:07 - Dobován Norbert

Ismeritek a viccet a vegánnal aki elkezd CrossFit edzésekre járni? Vajon melyikről kezd el hamarabb beszélni? 

Tisztelet a kívételnek, de biztos vagyok benne, hogy ti is ismertek olyan embereket, akik kipróbálnak valami újat és be nem áll a szájuk róla. Bármilyen témára képesek rögtön ráhuzni a mondandójukat, meg azt, hogy milyen jó ez neki és neked is ki kell próbálnod.

hogyan_hirdesd_a_minimalizmust.jpg

Tovább
3 komment